Tömés

A konzerváló fogászatban az egyik legfontosabb feladat, hogy a fogszuvasodásban megbetegedett fogakat megmentsük a szuvasodás előrehaladásától és annak következményeitől.

Fogászatunkon garantáljuk, hogy minden fogat igyekszünk megmenteni.

A mai modern technológiának köszönhetően a fogtömések színben már passzolnak a meglévő fogakhoz, amit előre egyeztetünk páciensünkkel.
A fogorvos által készített tömések egy ülésben történnek és általában helyi érzéstelenítésben.

Megfelelő előkészítés után UV fényre kötő tömőanyagot használunk.
Fontos kiemelnünk, hogy bizonyos esetekben először ideiglenes töméssel látjuk el a fogat, különösképpen, ha a fog kezelésére nem elegendő a tömés elkészítése.

Ha nagyobb felületen terjedt el a szuvasodás, különféle esztétikai kezeléseket alkalmazunk, mint például az inlay/onlay, fémkerémia- és cirkónium korona.

Ezekben az esetekben több ülésben történik a fog ellátása, hiszen fogtechnikus kollégáink együttműködésére is szükség van.
Amennyiben a szuvasodás olyan mértékű, hogy az már a fogbélt is érinti – gyökérkezelésre lesz szükség.

Szeretnénk felhívni pácienseink figyelmét, hogy az elsődleges szempont a problémák megelőzésére a rendszeres fogászati szűréseken való részvétel, megfelelő szájhigiénia fenntartása és évente egyszer fogkő eltávolítás javasolt, ahol Kolléganőnk kiemelt figyelemmel és maximalizmussal egyénre szabott tanácsokkal látja el pácienseinket.

Címünk

1139 Budapest, Forgách utca 19.
Gold Irodaház, II. emelet

Megközelíthetőség

Metróval: M3 metró, Forgách utca megállóhely
Autóval: Váci út felől mindkét irányból vagy a Röppentyű utca irányából
Gyalogosan: Honvéd kórháztól, Duna Plázától 15 percre
Parkolás: közterületen, díjköteles parkolási zónában

Üzenjen nekünk!

12 + 3 =